A szakmaiság jól ötvöződött a könnyed kikapcsolódással

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

Az augusztus első hétvégéjén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok – amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt – a szeszélyes időjárás ellenére az elmúlt esztendőnél is több látogatót vonzott.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által immár huszonhatodik alkalommal megrendezett mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításon minden eddiginél több, 450 kiállító mutatta be szolgáltatásait, termékeit, de test közelből voltak láthatók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek is.

 

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan a mezőgazdasági gépforgalmazók, állattenyésztők és az ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cégek és élelmiszeripari vállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők, kézművesek mutatkoztak be a vásár három napja alatt, amelynek során nemcsak egymással cserélhették ki tapasztalataikat, de a termékeiket megvásárlókkal is közvetlen párbeszédet folytathattak a kiállítók. Ezekből a találkozásokból később akár üzleti kapcsolatok is születhetnek majd – emeli ki a vásár egyik legfontosabb eredményét Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kitért arra is, hogy az idei vásár minden szempontból sikeres volt, ugyanis a kiállítók száma meghaladta a korábbi esztendőkben megjelentekét, valamint az elmúlt évinél is többen látogattak ki a Gazdanapokra a szeszélyes időjárás ellenére is. Szólt arról is, hogy a megnyitót követően a Kistermelők Házában megrendezett szakmai tanácskozás középpontjában az agrárfinanszírozás, valamint a helyi gazdaság és a vidék jövője állt, ami egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrár-szaktanácsadók részére szervezett akkreditált program is volt. Ezen belül is kiemelt helyen szerepelt az eredményes ökológiai gazdálkodás, valamint a digitális agrárstratégiának és a precíziós gazdálkodásnak a szerepe.

A tanácskozás keretében jelentették be, hogy megszületett a kormányhatározat a Digitális Agrár Stratégia megvalósításáról. A jövőben a végrehajtásához szükséges rendeletek is napvilágot látnak, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a gazdálkodók létrehozhassák a digitalizációhoz szükséges eszközparkjukat.

Elsődleges célunkat, hogy a vásáron a mezőgazdaság és az élelmiszeripar palettájának mind szélesebb körű képviselete jelen legyen, valamint, hogy hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése elértük, ahogyan azt is, hogy a szakmaiság idén is jól ötvöződött a könnyed kikapcsolódással. Ennek jegyében kezdjük meg napokon belül a huszonhetedik Szentlőrinci Gazdanapok előkészítését – zárja értékelését Pohl Marietta.

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on szerda, 14 augusztus 2019 12:00
Rate this item
(1 Vote)
loader
: