Allegro Nap Júliusban

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

Az új almafajták és alma fajtajelöltek felkutatására és honosítására nagy hangsúlyt fektető Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola idén júliusban is megrendezi a „Júliusi Gála” néven elhíresült Allegro fajta kóstolóval egybekötött bemutatóját. A faiskola honosítási tevékenységéről és az Allegro fajtatulajdonságairól Babicz Szabolcs faiskolavezető gondolatait olvashatjuk.

Cégünk ezelőtt tíz évvel kezdett tudatosan foglalkozni új, elsősorban betegség-ellenálló gyümölcsfajták felkutatásával, honosításával és szaporításával. Tevékenységünk eredményeképp több, mint tíz gyümölcsfajta került köztermesztésbe. Figyelmünk előterében elsősorban az alma áll, de sok csonthéjas fajtát is tesztelünk és szaporítunk.

Az általunk szaporított Luna, Sirius, Orion, Red Topaz és Rozela fajtákat már sokan ismerik és termesztik sikerrel, ezekből már több, mint ötszáz hektár termőfelület létesült 2010-től napjainkig. Évente 5-10 új fajtajelölt és már elismert fajta tesztelését kezdjük meg hazai ökológiai adottságok között, hiszen nem biztos, hogy a külföldön jól teljesítő fajták nálunk is sikerrel fognak szerepelni. A fajtaújdonságoknak legalább négy termőéven keresztül kell megfelelően teljesíteniük ahhoz, hogy szaporításukba belefogjunk. A legjobbak közül is csak a legjobbak kerülhetnek a választékunkba. Elsősorban a termőképességet, alternanciahajlamot, ellenálló-képességet, növekedési sajátosságokat és a gyümölcs élvezeti értékét, tárolhatóságát vizsgáljuk. A megfelelően teljesítő fajták második szűrőjét maguk a faiskolánk partnerei, a termelők végzik el. Tematikus fajtanapjainkon évről-évre figyelemmel kísérhetik a fajták szereplését és ezeken az alkalmakon sok visszacsatolást kapunk arról, hogy érdemes-e elkezdenünk a fajtajogok megszerzését, valamint annak hazai szaporítását. Nagyon jó együttműködés alakult ki az európai nemesítőkkel, valamint az újdonságra fogékony hazai termelői réteggel.

Téli metszési bemutatóink és szakmai napjaink után idén július 18.-án kezdjük el Fajtabemutató és Nyílt Faiskolai Nap rendezvénysorozatunkat, melynek októberig minden hónapban lesz egy központi témája.

Most július 18.-án az Allegro almafajta lesza fő attrakció. Röviden összefoglalnám a fajta magyarországi történetét és a fajta legfőbb ismérveit.

 

Az Allegro 2008-ban került hozzánk tesztelésre a csehországi Strizovicei Kutatóintézetből, ahonnan egyébként Dr. Jaroslav Tupy (†) és Dr. Radek Cerny kezei közül számos más sikeres ellenálló fajta is származik. Tesztfáink 2010-ben fordultak termőre és rögtön felfigyeltünk a fajta különleges tulajdonságaira. Hat év tesztelés után először 2016-ban mutattuk be a nyilvánosságnak. Ekkor rendeztük meg Csobádon a faiskolánk kísérleti kertjében az „Allegro Nap”-ot. Mai napig emlékszem, összesen hét termelő jött el, de azóta mindegyiküknek van már kisebb- nagyobb Allegro felülete az ültetvényében. Mitől érdekes ez a fajta?

A legtöbb ellenálló fajta „csak” varasodással szemben ellenálló, lisztharmattal szemben inkább csak toleránsnak mondható. Az Allegro viszont mindkét betegséggel szemben tökéletes rezisztenciát mutat és ez a rezisztencia ráadásul nem csak egy génen alapszik. Másik szerethető tulajdonsága, hogy a Gálát megelőzően július 15-21. között éri el szüreti érettségét! Minden termelő törekszik arra, hogy a szüreti munkacsúcsokat széthúzza. A legtöbb fajtánk szeptember közepe és október közepe között érik, ekkorra esik az élőmunka igény csúcsa is. E miatt sokan keresik a korábban érő fajtákat. Az augusztusban érő Gála klónok erre kiváló lehetőséget nyújtanak, és valóban kedvelt, piacos fajták, de a Gála klónok már nagy termőfelületen vannak eltelepítve. Ezen felületek egy része még nem is fordult termőre. A Gálák piacán várhatóan túlkínálat fog kialakulni. E miatt és a Gála varasodásra való túlzott fogékonysága miatt faiskolánk nem is versenyez a Gála klónok piacán. Ezeket csak megrendelésre szaporítjuk.

Van viszont egy csodálatos Allegrónk, ami tökéletesen ellenálló, nagyon jól színesedik, egy menetben szüretelhető, nem reped, hullási hajlama a Gáláénál kisebb, gyümölcse rendkívül mutatós ráadásul a Gála előtt 3-4 héttel érik, amikor még hiány van az étkezési alma piacon és az árak is magasak.

E mellett még rendkívül finom íze is van. A nyári fajtákhoz az ember, fejben egy puha gyümölcshúst és egy telt, egyoldalúan édes ízt társít. Az Allegro nem ilyen. A gyümölcshúsa kemény, harsogóan roppanó, nagyon lédús és a magas cukortartalom mellé markáns savtartalom is társul. Én személy szerint huszonöt évvel ezelőtt beleszerettem az akkor terjedőben lévő Gála klónokba és nagyon vártam, hogy az első Gálát levehessem a fáról. Ma már az Allegrót várom, ami ezért is jó, mert egy hónappal kevesebbet kell várnom. Kísérleti fáinkról általában nem sokat szüretelünk, mert a faiskolába betévedő érdeklődők – akik júliusban kifejezetten az Allegro miatt jönnek – elvégzik helyettünk a szüreti munkát. Annak ellenére, hogy nyári érésű fajtáról van szó, tárolási kísérleteinkben november végén még teljesen élvezhető íze és konzisztenciája van, bár a nyári fajták tárolására a piaci hiány miatt nincs szükség.

Idén július 18.-ára tervezem az Allegro Napot, melynek keretén belül más egyéb fajtaújdonságokról is tartok előadást. A Luna, Sirius, Orion, Red Topaz és Rozela fajták mellett szó fog esni a Bonitáról, a Bay 3341-es fajtáról, a Galiwáról, a Galarináról és a 658/1-es fajtajelöltről, valamint az alma mellett más fajok újdonságairól is. A prezentáció után testközelből ismerhetjük és kóstolhatjuk meg az Allegrót, valamint kísérleti ültetvény és faiskolai bejárást is tervezek. Az almák mellett ugyanis nem szabad megfeledkezni arról, hogy számos érdekes körte, birs, cseresznye, meggy, kajszi és szilvafajtánk is van, valamint a diót is ismét szaporítani kezdtük. Augusztusban, szeptemberben és októberben újabb fajták bemutatását tervezem. A rendezvények helyszíne minden esetben a faiskolánk csobádi bemutató ültetvénye lesz. Aki szeretne ezekről az alkalmakról pontos programot és meghívót kapni, nincs más dolga, mint a hollandalma.hu oldalon regisztrálni hírlevelünkre.

Minden érdeklődőt szeretettel várok Csobádon, a Holland Alma Kft. faiskolájában.

Babicz Szabolcs

Faiskolavezető

Holland Alma Kft.

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőségek:

Holland Alma Kft.

Cím: 4375 Piricse, Rózsa tanya
Telefon: 42/280-388
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.hollandalma.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on csütörtök, 13 június 2019 14:24
Rate this item
(1 Vote)
loader
: