Népszerűek voltak a Szentlőrinci Gazdanapok szántóföldi bemutatói

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

A vásárszervezők egyik leghőbb vágya a sok kiállító mellett, hogy kegyes legyen hozzájuk az időjárás is. Ne legyen túl meleg, s ne essen az eső napokon át. Az idei Szentlőrinci Gazdanapok rendezőinek nem lehet panaszuk, kitartott mellettük a jó idő, s a kiállítóik száma is meghaladta a négyszázat, valamint a vásárt is csaknem huszonötezren tekintették meg. 

- Nem csak a vásárlátogatóktól, de a kiállítóktól is sok pozitív visszajelzést kaptunk - mondja Pohl Marietta a Szentlőrinci Gazdanapokat rendező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. A legtöbb stand egyben nyitott műhelyként is működött, folyamatosan tartottak bemutatókat, ismertették meg működés közben az érdeklődőkkel a gépeiket, berendezéseiket.

Mindeközben zajlottak az üzleti megbeszélések is. Volt olyan traktorokat, munka és erőgépeket értékesítő cég, amelyik a saját bevallása szerint, a három nap alatt annyi megállapodást kötött, amennyit máskor hosszú hónapokon át. A hazai és külföldi kiállítók között újabb partneri kapcsolatok születtek. Nagy sikere volt a gazdálkodók körében a két napon át tartó szántóföldi bemutatónak, ahol gyakorlatban ismerkedhettek meg a gazdák a legújabb a szántóföldi növénytermesztésben alkalmazott technológiákkal. A traktoros ügyességi versenyünk pedig nagy népszerűségnek örvendett, nemcsak a férfiak, de még a hölgyek körében is.

Ebben az esztendőben is kisebb változtatásokat figyelhettek meg a vásárlátogatók. A mezőgazdasági gépeket kiállító cégek egymás mellé kerültek. A vásárt színesítő attrakciók pedig a tematikus - Őshonos állatokat bemutató udvar, Baranya udvar, Kisállatkiállítás - elemek közé ékelődtek be. Itt mutatkozhattak be a hagyományőrzők is, a helyi termelők és a helyi terméket előállítók, valamint a kézművesek is itt kínálhatták portékáikat.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ idén indította útjára a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó elnevezésű sorozatát, amelynek keretében évről évre más és más országot, régiót, gazdasági és társadalmi közösséget helyeznek középpontba. Elsőként Székelyföld és az ott működő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége által összefogott gazdálkodók, mezőgazdasági szervezetek, vállalkozások mutatkoztak be. A székelyföldi termékekkel és termelőkkel a kiállítói standok mellett a nyitó konferencia keretében is megismerkedhettünk, melyen a külhoni gazdasági aktualitásokat is megismerhettük.

A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett most is voltak olyanok, akik először mutatkoztak be a Szentlőrinci Gazdanapokon. Köszönthettünk német, horvát, vagy boszniából érkező vállalkozásokat is. A határon túlról, a térségből Verőce mellett Eszékről és Belovárról is érkeztek kiállítók és látogatók, de Erdélyből is szép számban is jöttek a mezőgazdasági termelők.

A hagyományokhoz híven a családokra is gondoltunk, a karámkomplexumban látható állatok a gyermekek körében is sikert arattak. Sokan keresték fel a Kisállatkiállítást is, ahol lehetőség nyílt arra, hogy a nyúl- és galambtenyésztők legújabb eredményeivel megismerkedjenek az érdeklődők.

A Gazdanapokra kilátogatók számos kísérő rendezvényen vehettek még részt, a lovas programok mellett, kulturális események egész sora színesítette a háromnapos rendezvényt. Volt hidegvérű lovak tenyésszemléje és immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Szentlőrinci Vágta, melynek első három helyezettje képviseli a baranyai településeket a 2017. szeptember 15.-17. közötti Nemzeti Vágtán Budapesten.

A jövőbeli elképzelésekről szólva Pohl Marietta elmondta, egy belső strukturális átalakítást hajtanak majd végre a vásár területén, amelynek eredményeként újabb, mintegy 10.000 négyzetméternyi területen mutatkozhatnak majd be a térség mezőgazdasági vállalkozásai, helyi termelői, helyi terméket előállítói.

Kitért arra is, hogy idén ismét végeztek felmérést a vásárlátogatók körében. A háromezer kérdőíven kapott információk szintén segítséget nyújtanak abban, hogy a jövőben milyen újabb programokkal színesítsék a Gazdanapok eseménysorát.

Kép: http://bmvk-gazdanapok.eu/

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

 

Last modified on csütörtök, 24 augusztus 2017 15:14
Rate this item
(1 Vote)
loader
: