Ponthúzás után kollégiumkereső

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

A ponthatárok kihirdetése után a leendő egyetemisták ezrei igényelnek kollégiumi elhelyezést. A Debreceni Egyetem a lakhatásban is segítséget nyújt a leendő elsősöknek: 13 kollégium 1208 férőhelyére pályázhatnak a gólyák.

Szerencsés helyzetben vannak a Debreceni Egyetem hallgatói, ugyanis több mint 4800 férőhely közül választhatnak igényeiknek és pénztárcájuknak megfelelően, ebből több mint ezerkétszáz ágy jut az első éveseknek, vagyis az újonnan felvett hallgatók ötöde válhat kollégistává.

- Szeptembertől minden kollégiumban megújult, modern környezetben tölthetik a kollégisták az egyetemi éveket. A Debreceni Egyetemen két juttatást: a kollégiumi ellátást és a rendszeres szociális ösztöndíjat egy eljárásban, egyszerre lehet és kell igényelni, hiszen mindkettő ugyanazokat a szociális körülményeket mérlegeli. Az első évesek eljárása az egyetemre történő felvételüket követően, július 25.-26.-án azonnal indul – hívta fel a figyelmet Dr. Csiszár Imre az Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság igazgatója.

A kérelmeket a beérkezett igazolások – családszerkezet, egy főre eső éves bruttó jövedelem, a képzés és a pályázó lakhelyének távolsága, esetleges rendkívüli egészségügyi helyzet – alapján pontozzák és bírálják el.

A teljes cikk elolvasásához kattintson: http://hirek.unideb.hu/hu/hir/20170713_ponthuzas-utan-kollegiumkereso

Kép: http://hirek.unideb.hu/hu/

Forrás: www.hirek.unideb.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on péntek, 14 július 2017 09:57
Rate this item
(1 Vote)
loader
: