„Doktorrá fogadom…!”

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

A Debreceni Egyetem tavaszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségén a köztársasági elnök jóváhagyásával kitüntetéses doktorrá avatták Dr. Kristóf Endre Károlyt. Vele együtt összesen hatvanegy jelölt vehette át doktori oklevelét május 27.-én.

A fanfárok zenéjére vonultak be a gerundiumot vivő diákok kíséretében az egyetem vezetői és professzorai a Főépület Aulájába, hogy ünnepi ceremónia keretében avassák doktorrá azokat a jelölteket, akik eleget tettek a doktori (PhD) fokozat megszerzéséhez előírt követelményeknek.

- Minden diploma, fokozat és cím annyit ér amennyi a megszerzésébe fektetett munka. Az Önök által elért doktori fokozat ma a Magyarországon megszerezhető legmagasabb egyetemi végzettség, s mint ilyen egy legalább húsz esztendős küzdelmes, de mindenképp felemelő tanulási folyamat végeredménye. Az út bár gyakran rögösnek tűnhetett, de az akarat minden akadály leküzd – fogalmazott ünnepi beszédében Dr. Csernoch László. A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese külön köszöntötte Dr. Kristóf Endre Károlyt, akit Dr. Áder János köztársasági elnök jóváhagyásával kitüntetéssel avattak doktorrá. Ezt a címet és az ezzel járó aranygyűrűt csak az a hallgató érdemelheti ki, aki középiskolás kora óra csak jeles érdemjegyet szerzett.

- Az elismerés különlegességét jelzi, hogy az 1990 óta eltelt esztendőkben a jogtár tanúsága szerint összesen 44 köztársasági elnöki határozat született kitüntetéses doktorrá avatásról – melyből 13 egyetemünk hallgatója –, akik eredményes tanulmányaikat az aranygyűrű átvételével „koronázhatták” meg. Külön kiemelendő, hogy az elmúlt 5 évben avatott 9 hallgatóból 7 a Debreceni Egyetemen szerzett fokozatot – emelte ki Dr. Csernoch László.

A gerundiumokra tett eskü szövegének elhangzása után Dr. Szilvássy Zoltán rektor fogadta a doktorok sorába a jelölteket.

- Mi, a Doktori Tanács tisztünkhöz kötött hatalmunknál fogva Önöket – dicséretes tudományos tevékenységük jutalmául – egyetemi doktorokká fogadjuk, s felruházzuk mindazokkal a jogokkal és kiváltságokkal, melyek a törvény erejénél fogva a tudományos minősítéssel rendelkezőket megilletik – hangzott a szöveg.

- Doktorrá avatásunkért köszönetet mondunk. Fogadalmunkhoz híven mindenkor arra törekszünk, hogy a doktori fokozat tekintélyét megóvjuk, szaktudományunk fejlődését elősegítsük, a Debreceni Egyetem gyarapodását tehetségünkhöz képest előmozdítsuk, s ezzel hazánk javát szolgáljuk – mondott köszönetet valamennyi felavatott doktor nevében Dr. Kristóf Endre Károly.

Az eseményen emellett habilitált doktori címeket is átadtak. Az agrártudományok területén 1, a természettudományok területén 8, a műszaki tudományok területén 3, az orvos- és egészségtudományok területén 9, a bölcsészettudományok területén 1, összesen huszonkét jelölt tett eleget a habilitációs eljárás követelményeinek.

Az ünnepségen professor emeritusi címet vehetett át Dr. Blaskó Lajos (Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar).

A teljes cikk elolvasásához kattintson: http://hirek.unideb.hu/hu/hir/20170529_doktorra-fogadom

Kép: http://hirek.unideb.hu/

Forrás: www.hirek.unideb.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on kedd, 30 máj. 2017 15:41
Rate this item
(1 Vote)
loader
: