Sárgulási felvonulás és bál a Debreceni Egyetemen

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

Közösségi rendezvények, sárgulási felvonulás és bál: több mint félezer végzős hallgató búcsúzott az egész hetes hagyományőrző programsorozattal a Debreceni Egyetemtől.

A Gazdaságtudományi-, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar végzősei számára május 7.-13. között szervezett a két kar hallgatói önkormányzata sárgulási hetet. A sárgulásnak kettős célja van: egyrészt a végzősök búcsúznak a várostól, felkeresik a nevezetes helyeket, valamint jelezik az intézménynek, hogy megérettek, mint a búzakalász, tehát készen állnak, hogy tudásukat az egyetem falain kívül is kamatoztathassák.

A 43. alkalommal tartott hét programjai között főzés, éjszakai túra, malacsütés, stand up comedy és tanár-diák est is szerepelt, utóbbinál az egyetemen eltöltött évek elé tartottak görbe tükröt a résztvevők. A Kazánházban minden este neves fellépők garantálták a jó hangulatot.

Nem múlhat el sárgulás felvonulás nélkül. A sárgulási menet 32 lovasfogata csikósok felvezetésével a Böszörményi úti campusról indulva járta körbe a várost. A hagyományos népviseletbe öltözött végzősöket a Kossuth téren is sokan várták, itt Barcsa Lajos alpolgármester és Pető Károly, a Gazdaságtudományi Kar dékánja köszöntötte a sárgulókat. A végzősök tánc- és énektudásukat is megmutatták a főtér nagyközönségének, majd folytatódott a menet. A Debreceni Egyetem Főépülete előtt is népes tömeg fogadta a sárgulókat. Komlósi István, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja mellett az intézmény nevében Dr. Jávor András rektori főtanácsadó köszöntötte a végzősöket.

- Finisben van a kompetencia megszerzése, a diploma elnyerése. Ezzel teljes értékű kollégákká válunk. Azonban ne feledjétek, hogy nemcsak hivatást nyertek ezen aktus befejezésével, az államvizsgával, hanem egy közösség, a debreceni öregdiák kör, az alumni tagjává is váltok. Higgyétek el, hogy ehhez a közösséghez tartozni egy útlevél, egy bónusz, amely egész életeteken végig fog kísérni benneteket. Nemcsak azért, mert a tudásotok kimagasló, és ezt az itt szerzett diplomát mindenütt kiemelkedően elismerik, hanem hogy hozzájuttok egy olyan kapcsolatrendszerhez is, amely mindig segíteni fog benneteket – fogalmazott Dr. Jávor András.

A sárguló hallgatók tánca mellett csikósbemutatóval is készültek a szervezők. A fogatok visszaérkezését követően a hagyományos korsóavatóra került sor a Böszörményi úti campus főépületének aulájában, ahol a karok vezetőivel és oktatóival koccinthattak a sárguló diákok.

A hetet a tanár-diák vacsorával és sárgulási bállal zárták a hallgatók.

A teljes cikk elolvasásához kattintson: http://hirek.unideb.hu/hu/hir/20170512_sargulas-kepekben

Kép: http://hirek.unideb.hu/

Forrás: www.hirek.unideb.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on kedd, 16 máj. 2017 15:20
Rate this item
(1 Vote)
loader
: