Megújult a Madárbarát Mintakert

  • https://www.facebook.com/agrartermelo.hu/timeline/

Vércse költőládával, szalakóta- és fakúsz odúval bővítették az egyetem Böszörményi úti campusán található Madárbarát Mintakertet. Helyreállították a korábban megrongált táblákat is, így újra megnyithatta kapuit az egyedülálló tanösvény.

Tavaly a madarak és fák napján, május 10.-én adták át az ország első egyetemi Madárbarát Mintakertjét a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A HÖK Környezetvédelmi Bizottsága és a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke által létrehozott tematikus tanösvény szemléletes módon mutatja be a leggyakoribb madárvédelmi berendezéseket és az ezekkel védhető madár-, illetve egyéb állatfajokat.

A természetvédelmi eszközöket a fák törzsére rögzítették, alattuk ismertető táblán olvashatók az információk annak rendeltetéséről, illetve képeket találunk az azokat látogató fajokról is. A legkülönfélébb odú- és etetőtípusok mellett ismereteket szerezhetnek a látogatók többek között a süntanyáról vagy akár a kerti madáritató tónál a madarak fürdőzését is megleshetjük.

Az egyetemi hallgatók és a dolgozók mellett a város óvódásai és iskolásai is nagy örömmel látogatják az egyetem Madárbarát Mintakertjét.

A kertet április elején a Környezetvédelmi Bizottság tagjai mellett lelkes természetvédelmi és vadgazda mérnök hallgatók állították helyre, sőt újabb eszközökkel: vércse költőládával, szalakóta- és fakúsz odúval bővítették, melyek mellé – gondolva a külföldi hallgatókra – angol nyelvű ismertetőket is kihelyeztek.

Az ország első egyetemi Madárbarát Mintakertje egész évben nyitva áll minden egyetemi hallgató és dolgozó előtt. Előzetes bejelentkezést követően óvódás, általános- és középiskolás csoportokat is fogadnak.

A teljes cikk elolvasásához kattintson: http://hirek.unideb.hu/hu/hir/20170428_megujult-madarbarat-mintakert

Kép: http://hirek.unideb.hu/

Forrás: www.hirek.unideb.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Last modified on kedd, 09 máj. 2017 14:37
Rate this item
(1 Vote)
loader
: